Most, hogy megy a Petőfi rádióban az idei turné egyik koncertje felvételről, talán kicsit könnyebb lesz megeleveníteni a madridi koncertet. Életemben nem gondoltam volna, hogy valaha blogot fogok írni, és az a legvalószínűbb, hogy senki nem fogja elolvasni rajtam kívül, de legalább bármikor visszaolvashatom.
Már a bilbaoi koncert után azt mondtam, hogy életem legjobb koncertje volt, és éppen ezért vettem jegyet a madridi koncertre is, de még azt is sikerült viszonylag magasan überelni. Egy csomó mindent nem tudok visszaidézni, de még mindig a hatása alatt állok.
Tehát: az előzenekar a We Are Scientists volt, egy fiatal amerikai banda abszolút angolos hangzással. Előtte nézegettem őket a youtube-on, így szerencsére ismertem 3-4 számukat, és énekeltem is a refréneket. Senki mást nem láttam, akinek akár rémlett volna. Viszont az egyik számukban besegített Mike gitárral, mondanom sem kell, az a szám kapta a legnagyobb tapsot.
Egy fél órás színpad-rendezés után végre jött a világ legnagyobb alter-rock bandája, a húrok közé csaptak, a Living Well-el kezdtek az új albumról.
Mivel a 3. sorban sikerült megállnunk, a közepétől kicsit balra, Miketól kicsit Michael felé, mindkettőjüket tökéletesen láttuk, a szemüket, hogy mikor néznek ránk, mikor mosolyodnak el a közönség valamely reakcióján... Videókon látja az ember, hogy Michael lemegy a közönséghez, mosolyog, de élőben és ilyen közelről látni ezt, és hogy mennyire élvezik, amit csinálnak, félelmetes.
A program összeállítása nagyon jó volt, (Peter munkája), a 6 kedvenc számom közül hármat játszottak (Walk Unafraid, Ignoreland és I’ve Been High), és a 29 szám között egyetlen egy olyan volt, amiért nem rajongok különösebben (Let Me In). Viszont játszottak egy olyan számot, ami nincs rajta egyetlen albumon sem, és most játszották másodszor élőben (Starin Down The Barrel)
1. Living Well Is the Best Revenge
2. What's the Frequency, Kenneth?
3. Drive
4. Circus Envy
5. Animal
6. Man-Sized Wreath
7. Ignoreland
8. Just A Touch
9. Strange Currencies
10. Hollow Man
11. These Days
12. Walk Unafraid
13. The Great Beyond
14. Staring Down The Barrel
15. One I Love
16. She Just Wants To Be
17. I’ve Been High
18. Let Me In
19. Horse To Water
20. Bad Day
22. Imitation Of Life
21. Orange Crush
23. Supernatural Superserious
24. Losing My Religion
25. Accelerate
26. It's the End of the World As We Know It (And I Feel Fine)
27. Man On The Moon
28. I Wanna Be Your Dog
Mivel a hivatalos nyári turné utolsó állomása volt, búcsúztak a hang- és fénytechnikusoktól, és félig-meddig Európától, és látszott rajtuk, hogy nem nagyon van kedvük elmenni. A turné minden egyes koncertjét a Man On The Moon-nal zárták, de ezen a koncerten – talán ők sem tudják, hogyan – elkezdtek egy The Stooges-feldolgozást játszani, és a közönség annyira imádott mindent, amit jászottak, hogy miután Peter letette a gitárt és indult volna lefelé, a közönség énekelte tovább a hirtelen megtanult refrént (dob és basszus kísérettel), végül még az örök-komoly Peter is nekiállt táncolni, igen egyedi stíulsban.
Nem csoda, hogy azóta is a hatása alatt állok, és remélem, hogy a következőre nem kell megint éveket várni.
